2017. április 5., szerda

Első fejezet



- Nem hiszem el, hogy épp most kell leállnia ennek a szerencsétlennek is! - szitkozódtam hangosan miközben kiszálltam az autómból és megnéztem mi baja lehet a gépezetnek, hogy az autópálya közepén kellett leállnia.
Felnyitottam a motorháztetőt majd bekukkantottam, de nem találtam semmi problémát. - Ez nem lehet igaz! - háborogtam miközben a hajamba túrtam és néztem a mellettem elsuhanó járműveket. Pont most kell megtörténnie mikor, sietek haza. Szerettem volna még ma bemenni egy kicsit az étterembe is, de úgy látszik, el kell halasztanom holnapra. Mire haza érek, valószínűleg este lesz.
Beültem az autóba majd vettem egy pillantást az üzemanyagszint mérő műszerre. Hát tessék, megvan a hiba! Tegnap még úgy adtam oda a kocsit Helena-nak, hogy teli volt a tank, erre ma már nem is tudok hazamenni Toledo-ból Madridba. A telefonom is merülőben, így aztán tényleg elújságolhatom magam szerencsétlennek. Ez nem az én napom, az már biztos!
Felhívtam a bátyámat majd a sárga angyalt (autómentőket) is. Eduardo, mint kiderült nem tud értem jönni, mivel Barcelona-ban van a menyasszonyával. Egy újabb ereklyét szeretnének beszerezni a múzeumukba. Hát igen, megszállott gyűjtők. Nem csodálom, hogy nekik van az egyik legnagyobb gyűjteményük Spanyolországban. Ők ugyan is egy football múzeumot üzemeltetnek, ami nagyon jól megy nekik. Tegnap is azért kérte kölcsön a kocsimat Lena, hogy vegyen valamit a gyűjteménybe. Mostanában egyre több dolgot vesznek. A múzeum legféltettebb darabja, apukám régi Real Madridos meze, amit maga Alfredo Di Stéfano írt alá. Ahhoz képest, hogy nem a legnagyobb kedvencem a Real Madrid, mindent tudok a történelméről.
Az egész család nagy focibolond. Egyedül én vagyok az, aki nem a Királyi gárdának szurkol. Az én szívem ugyan is Londonba húz. Méghozzá az idei BL győztesekhez.
A múzeumban persze nem csak spanyolországi csapatok és válogatott ereklyék vannak, hanem más-más klubok és nemzetiségű válogatottak mezei és egyéb szerelései is megtalálhatóak a vitrinekben. Az én Chelsea mez gyűjteményem is tagja a múzeum darabjainak. Szinte minden egyes mez megvan '98 óta, amire nagyon büszke vagyok.
Végül összeszedtem a cuccaimat majd kisétáltam az út szélére, és próbáltam stoppolni. Kicsit megilletődve álltam ott, még sosem kerültem ilyen helyzetbe. Reméltem, nem hiszik rólam, hogy csak a munkámat végzem az út szélén. Rossz ennyire kiszolgáltatottnak érezni magam mivel bármelyik percben megállhat mellettem egy olyan autós, aki félreértheti a helyzetem.
Fél óra múlva még egy autó sem állt meg segíteni. Fordított esetben lehet, hogy én sem állnék meg, mivel a stopposok veszélyesek lehetnek, mondjuk ez igaz a fordítottjára is. Azonban nem kezdhetek el hisztizni, muszáj lesz valahogy hazajutnom! Két lehetőség van erre. Vagy kérek kölcsön egy kevéske üzemanyagot, ami elég lesz az első benzinkútig, vagy marad a stoppolás. Remélem lesz lehetőségem az előbbire, mert akkor nem kell magára hagynom a terepjárómat.
Majd megállt mellettem egy kocsi, csodaszép doromboló hanggal.
- Gyere cicám, elviszlek! - hallottam meg az Audi R8-as gazdájának hangját.
Nem érdekelt, hogy milyen a kocsija, és hogy mennyi pénze lehet, azért nem kellett volna máris ennyire lekezelőnek lennie. Még akkor, sem ha segíteni akart. Egy utolsó cédának éreztem magam tőle.
- Kösz, de perverzek mellé nem ülök be - mondtam majd becsaptam a nyitott ajtót és hátrébb léptem.
Csak a nevetését hallottam majd, hogy füttyentett egyet és végül elhajtott a csodajárgánnyal. A sárga angyal sem jön, a telefonom pedig már teljesen lemerült. Csodás! Lehetséges, hogy az a barom volt az utolsó esélyem arra, hogy ma este a saját ágyamban aludjak.
Nem tudtam mit csinálni, visszaültem a kocsimba, és próbáltam valamivel hűteni magam. A légkondit nem tudtam bekapcsolni, mivel a tank csak úgy kongott az ürességtől, így maradt a már jól bevált legyező. Összehajtottam egy újságot és azzal legyeztem magam miközben kimásztam a járgányból. Levettem a kardigánom majd feldobtam a fehér autó tetejére. Egyre idegesebb és feszültebb lettem. Már nem tudtam különbséget tenni abban, hogy mi miatt dühöngök jobban. Az miatt, hogy ott ragadtam vagy a fülledt meleg és a barom autós miatt. De hát nézzük a jó oldalát a dolognak, a szándéka megvolt, csak ő nem egy egyszerű stopposnak nézett.
- Nem hiszem el, komolyan! – háborogtam hangosan majd kinyitottam az autó ajtaját és utána rögtön jól be is vágtam.
Valahogy le kellett vezetnem a feszültséget és ennél jobb módot nem igen tudtam rá. A tehetetlenség érzete csak még jobban felidegesített, ami valljuk be, egyáltalán nem számított előnynek abban a helyzetben.
Gyorsan megfordultam, ahogy meghallottam egy mély dübörgő hangot. Visszajött az Audi-s. Leparkolt mellém, majd lehúzta az ablakot.
- Egész nap itt leszel, vagy elvigyelek? - kérdezte mire csak megforgattam a szemeimet. El sem hittem, hogy visszajött azt meg még inkább nem, hogy tudott normálisan is beszélni.
- Nem tudsz inkább kölcsön adni egy kis üzemanyagot? - kérdeztem miközben beletúrtam a hajamba.
- Nincs sajna kannám, amivel át lehetne önteni – mondta.
Sóhajtottam egyet, miközben körülnéztem. Ki tudja, lehet, hogy pont erre járnak az autómentők. Ebből a helyzetből már csak ők vagy ez az ember tudna kisegíteni, ám valahogy mégis jobban örülnék a sárga angyaloknak.
- Esetleg nem tudnál elhúzni? – kérdeztem amint megláttam a kocsi alváza alól kikandikáló vonóhorgot.
- Talán - mosolygott majd kiszállt az autóból és hátrament a csomagtartóhoz.
Ekkor ugrott be, hogy kivel is állok szemben. Hogy nem ismertem fel a hangját?! Mit is gondoltam? Ki száguldozna egy Audi R8-assal az autópályán, ha nem Sergio Ramos vagy társai?
- Tudod mit? Felhívom a sárga angyalt! – mondta.
- Már hívtam őket, de úgy tűnik nem igazán hoztam lázba őket - mondtam mire féloldalasan elmosolyodott.
- Ha tudnák mit szalasztottak el - mosolygott kacéran majd előhalászta zsebéből a telefonját. - Megpróbáljuk még egyszer - mosolygott még mindig majd kacsintott egyet miközben a füléhez emelte a készüléket.
Hallottam, hogy beszél, de nem igazán kötött le. Visszamentem a kocsimhoz majd kivettem a táskámat és felvettem a kardigánomat is felkészülve az autómentőkre. - Azt mondják, hogy jönnek már. Ha gondolod, szívesen elviszlek a városban addig – mondta mire csak bólintottam. - Van még valami más cuccod? - kérdezte.
- Nem, nincs - mondtam majd a halántékomhoz kaptam a kezem. Egyik pillanatról a másikra kezdett el sajogni. Úgy, mint még soha. Lehet, csak egy kis napszúrást kaptam.
- Jól vagy? - kérdezte kedvesen miközben megfogta a vállam.
- Megvagyok - mondtam majd beültünk a kocsiba és elmagyaráztam neki, hogy hova kéne mennem. - Igazából elég, ha kiteszel a belvárosban. Onnan már tudok fogni egy taxit is – mondtam.
- Ráérek - mosolygott. - Az őszintét megvallva, még sosem álltam meg stopposoknak, de be kell, valljam téged különösen megsajnáltalak - mondta mire értetlenül néztem rá.
- Miért? – kérdeztem.
- Nagy baj lehet, ha egy Land Rover mellett valaki stoppol - nevetett.
- Elfogyott az üzemanyag - mondtam lehajtott fejjel mire ő felnevetett.
- Azért van ez a kis szerkentyű, hogy tudjuk, meddig van töltve a tank - mosolygott miközben ujjával mutatta a műszerfalon lévő kis kijelzőt.
- Kösz, hogy kioktatsz! - mondtam majd hátradőltem az ülésben és figyeltem az elsuhanó tájat.
Mehettünk vagy 180-al, de egy ilyen kocsitól el is vártam, hogy ilyen szépen menjen, ekkora sebességen. Hálás voltam a focistának, hogy visszajött. A kezdeti perverz, bunkó énje pedig úgy tűnt elpárolgott a visszafelé vezető úton. Viszont többet már nem is kommunikáltunk azon kívül, hogy elmagyaráztam, merre lakom.
- Köszönöm, hogy elhoztál - mondtam miközben még az autóban ülve kutattam a táskában a pénztárcám után. - Tessék, ezt a fuvarért - mosolyogtam rá miközben nyújtottam a pénzt.
- Én nem taxis vagyok, hogy pénzt kérjek - mondta. - Inkább a telefonszámodat kérném - mosolygott.
- A telefonszámomat nem adom meg idegeneknek - mondtam miközben kiszálltam az autóból.
- Márpedig, valahogy üzennem kell, hogy mi van a kocsiddal - mondta mire csak sóhajtottam egyet.
- Megadom a vezetékes telefonszámomat - mondtam mire felnevetett. - De utána elfelejtheted.
- Az őskorban élsz? – kérdezte nevetve amint felfogta, hogy a vezetékes telefonszámomat szándékozom neki csak megadni.
- Most kell a szám vagy nem? - kérdeztem mire rögtön komoly arcra váltott. Lediktáltam neki a számot majd el is köszöntem tőle.
Gyorsan bementem a házba majd előhalásztam a mobilomat a táskámból és felraktam töltőre a nappalimban. Átmentem a szobámba és átöltöztem. Eléggé kényelmetlenül éreztem már magam abban a ruhában így felvettem egy fekete short-ot, egy fehér toppal, melléjük pedig az egyik converse cipőmet húztam fel a lábamra és persze átdobáltam a dolgaimat egy másik táskába is.
Miután nagy nehezen sikerült két kanna üzemanyagot kicipelni a garázsból, fáradtan ballagtam vissza a házba, ahol már hallottam is csörögni az otthoni telefonom. Odafutottam hozzá majd fel is vettem.
- Igen? - szóltam bele mire csak nevetést hallottam. Igen, ez Sergio lesz! - Mi ilyen vicces Ramos? - kérdeztem mire abba hagyta a nevetést.
- Szóval tudod a nevem - mondta mire a fejemre csaptam.
- Gratulálok! - mondtam mire kínomban felnevettem. Nagyon nagy IQ szükséges ahhoz, hogy erre rájöjjön. Bár az igazat megvallva, nem nagyon mutattam felé érdeklődést, főleg rajongást nem, szóval jogos felvetés.
- Most mi az? – kérdezte kissé vicceskedve. - De ha már így ismerkedünk, te is elmondhatnád a neved – mondta.
- Azt ki kell érdemelni. - mondtam mire hallottam, hogy felnevetett.
- Amúgy csak azért hívtalak, mert elvontatták a kocsidat - mondta mire egy nagyot sóhajtottam.
- Adtak meg címet?
- Hozzám hozták, de csak is azért mert szépen kértem - nevetett. – Azt ígérték, hogy pár perc múlva meg is hozzák - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Mit is mondjak, megtetszett a kocsi. Ki tudja, lehet megtartom - mondta mire sóhajtottam egyet.
- Figyelj, hosszú napom volt - mondtam miközben kifújtam egy jó nagy adag levegőt a tüdőmből.
- Rendben, nem húzom az agyad, csak azért mert jól nevelt vagyok - mondta. - Viszont akkor el kellene érte jönnöd. Persze pár kanna üzemanyag sem ártana - nevetett.
- Miért van olyan érzésem, hogy ezzel csak az a célod, hogy magadhoz csalogass? - kérdeztem.
- Csak annyit mondok, hogy nem kéne ennyit agyalnod – mondta sejtelmes hangon.
- Hova menjek, és mikorra, mert akkor úgy hívom a taxit? - kérdeztem.
- Nem kell taxi. Elmegyek érted - mondta majd letettem és elmentem a konyhába vízért. Megfogtam egy palackot, de mielőtt ittam volna belőle megcsörrent a mobilom. Gyorsan felvettem majd köszöntem.
- Hola húgocskám. Hazaértél? - kérdezte Ed, mintha csak érezné.
- Igen, sikeresen hazaértem. - mondtam majd egy nagy sóhajt hallottam a vonal másik feléről.
- Azért reménykedtem benne, hogy nem maradsz az út szélén - nevetett.
- De jó kedved van - mondtam miközben megráztam a fejem. - A húgod ott rohadt az autópálya szélén a dög melegbe, de te meg csak nevetsz! - akadtam ki, de végül nekem is nevetnem kellett a helyzet abszurditása miatt. - Igen, ez te vagy - mondtam miközben mosolyogtam.
- Más óhaj sóhaj? - kérdezte majd felnevetett. - Ja és tényleg, mi lett a kocsiddal? - kérdezte, de már kezdtem úgy érezni, hogy ez a beszélgetés teljesen felesleges. Úgyis elmondanék nekik mindent, ha hazaérnek.
- Elvontatták - mondtam. - Na de megyek, elvisznek a kocsimért - mondtam. - Szia és sok sikert a gyűjtéshez. - mondtam majd nem sokkal később miután letettem a telefont, dudaszót halottam. Biztos megérkezett a hátvéd. Kinéztem az ablakon majd egy teljesen ismeretlen Porsche-t láttam meg a házam előtt. Kiléptem az ajtón miközben ittam a vizes palackból. Jobban szemügyre vettem a kocsit, majd észrevettem benne egy integető Ramos-t.
- Mindjárt jövök! - kiáltottam oda majd visszaszaladtam a házba és megfogtam a táskám. Bezártam az ajtót és odamentem az autóhoz. - És még az én kocsim kéne? - kérdeztem nevetve.
- Olyanom még úgy sincs - mosolygott édesen. - Te átöltöztél, én kocsit cseréltem. Ennyire egyszerű az egész. - nevetett.
- Ja, hogy nálad ilyen könnyen megy a kocsi cserélés, mint másnak a ruhaváltás? - kérdeztem majd nevettem mire ő csak megvonta a vállát.
- Ennyire megijedtél? - kérdezte.
- Hogy érted?
- Hát hogy a házad előtt állok.
- Nem gondoltam volna, hogy majd bemutatod nekem a kocsi gyűjteményedet - mondtam.
- Ez nem gyűjtemény. A szemem fényei. - mosolygott.
- Akkor most érezzem magam kivételes személynek? – kérdeztem.
- Minimum - mosolygott majd kiszállt. - Ezeket rakjam be? - kérdezte miközben az odakészített kannákról beszélt.
- Nyisd ki és berakom! - mondtam majd megfogtam az egyik dög nehéz kannát. Megint csak alig tudtam felemelni. Viszont egyáltalán nem akartam megint más segítségére szorulni, ezért még tovább erősködtem. Végül is egy fél órával azelőtt is sikerült valahogy kihúznom a garázsból.


Sergio Ramos szemszöge:

Soha életembe nem gondoltam volna, hogy majd stopposokat fogok furikázni. Elég volt egyszer elmennem mellette és már tudtam, hogy nem szabad otthagynom. Gyönyörű lány, mellesleg elég nagy a szája is. Meglepődtem mikor először elküldött, de utána még nagyobb késztetést éreztem arra, hogy az anyósülésemen tudjam. Tetszett benne, hogy nem volt odáig értem, pedig láttam a szemében a felismerést. Az után sem viselkedett máshogy miután rádöbbent kivel is van dolga, majdhogy nem hidegen hagyta. Egyre jobban kezdett érdekelni a lány, de folyamatosan lepattant róla minden próbálkozásom. Meg akartam szerezni. A magaménak akartam tudni, legalább egy éjszakára.
- Nem kéne segítség? - kérdeztem.
- Inkább elcipelem egyedül, mint, hogy még ez miatt is tartozzak neked. - mondta majd cipelte tovább. Láttam rajta, hogy majd' megszakad, ahogy viszi a kannát, de megint csak ellenkezett.
- Ha várnék érte valamit cserébe, szerinted megkérdeztem volna? - kérdeztem majd kikaptam a kezéből a kannát és beraktam a Porsche csomagtartójába.
- Mondtam, hogy nem kell segíteni! - förmedt rám.
- És akkor most mit csinálsz? Kiveszed a csomagtartóból és visszarakod? - kérdeztem miközben becsuktam a csomagtartót, majd kinyitottam a vezető felöli ülés ajtaját.
- Nem - mondta majd megrázta a fejét. Úgy látszik, tényleg fáradt. Jobban tenném, ha befognám, viszont valami érthetetlen okból imádom, ha egy nő ilyen mérges.
Beszálltunk az autóba majd beletapostam a gázba. A pár perces út alatt azon gondolkoztam, hogy mégis milyen okkal tudnám magamnál tartani, hogy egy kicsit jobban megismerjem a zöldszemű lányt.
- Lent van a garázsban! - mondtam miközben ráhajtottam a platóra, és végül legurultam a földalatti helyiségbe. Kiszálltunk a kocsiból, majd gyorsan kivettem a kannákat a csomagtartóból mielőtt újabb ellenállásba ütköztem volna.
- Köszi hogy segítettél - mondta el újra.
- Ma jó napom van. - mosolyogtam rá, majd odasétáltam az autója mellé. Kinyitottam az üzemanyagsapkát és beleöntöttem a kanna tartalmát.
- Nekem nem igazán - szomorodott el majd fél szemmel rá néztem. Gyönyörű volt. Szinte már veszélyesen gyönyörű. Amikor a hajába túrt és öntudatlanul beleharapott egy picit az alsó ajkába, kénytelen voltam visszafogni magam mellette.
- Még attól sem, hogy találkoztál velem? - kérdeztem mire megforgatta a szemét. - Na! Ez azért rosszul esik –mondtam sértődöttséget játszva. Próbáltam jobb kedvre deríteni, hogy egy kicsit nyitottabb legyen felém, de szinte észre sem vette.
- Sok dolgom lett volna, de így semmi nem lett belőle – mondta miközben kicseréltem a kannát és beleöntöttem a másik tartalmát is.
- Majd holnap elintézed - mondtam mire megrántotta a vállát.
- Még egyszer, köszi. – köszönte meg már sokadjára.
- Semmiség – mosolyogtam rá, ami látszólag végre egy kicsit zavarba hozta, mivel egyik pillanatról a másikra vörösebb színre váltott.
- Neked is biztos van ezer meg ezer dolgod szóval tényleg...
- Ha még egyszer megköszönöd, visszaviszlek az autópályára - próbáltam komoly lenni, de végül a gondolatától is nevetnem kellett.
- Ha nem lettél volna ott, és persze nem jöttél volna vissza, még most is ott rohadnék – mosolyodott el végre, mire intettem egyet és letettem a földre az üres kannát.
- Ha gondolod, megvacsorázhatnánk... – vágott közbe.
- Bocsi, de egy csomó dolgom van így is. Sajna most nem férne bele az időmbe egy vacsora. - mondta.
- Rendben, akkor majd máskor. –nyugodtam bele az újabb elutasításba.
- Köszi Ramos. - mosolygott majd a kezét a vállamra tette és végül kínzó lassúsággal végigsimított rajta. Érintése nyomán teljesen kirázott a hideg. Furcsa volt ez a reakció tőlem, de ez is csak egy jel volt, hogy még sokáig nem tudom majd elfelejteni. Csak a fejemet ráztam.
- Ramos, Ramos, Ramos - hajtogattam. - Te pedig?! - kérdeztem mire megrázta a fejét.
- Nem szeded ki belőlem ilyen könnyen! - mondta mire csak egy nagyot sóhajtottam.
- Mindegy - mondtam miközben mosolyogtam. - Úgy is kiderítem – mondtam miközben néztem, ahogy beszáll az autójába majd becsuktam helyette az ajtaját.
- Szia Sergio! - mondta mire megráztam a fejem.
- Ez így tudod, hogy nem ér?! - kiáltottam utána miközben állt ki a garázsból, de csak nevetett, majd elhajtott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése